Amikor Grian Chatten azt énekelte a Fontaines D.C. debütlemezén, hogy „I’m gonna be big”, nem a levegőbe beszélt: csapata ugyanis a 2020-as évek egyik legfelkapottabb alternatív rock/poszt-punk zenekara lett, neves díjakra jelölt lemezekkel, sokmilliós hallgatottsággal és világkörüli turnékkal.
A zenekart 2014-ben, Dublinban alapította Carlos O’Donnell és Conor Curley gitáros, Conor Deegan basszusgitáros, Grian Chatten énekes és Tom Coll dobos. Az együttes néhány éven belül ki tudott törni az underground szcénából, világszintű hírnévre tett szert, megjelentetett négy szakmailag is elismert nagylemezt, és bebetonozta magát a 2010-es évek végén kialakult poszt-punk revival színtér elitjébe.
Dalaik néhol punkosak, néhol mélabúsak, szövegeik színvonalasak, zenéjük pedig izgalmas
és egyértelműen üde folt a mai alternatív rockzenei térképen. Számomra a debütlemez Dogrel a kedvenc, de igazából mindegyik kiadványuk tetszett eddig. Legutóbbi albumuk, a Romance egy befogadhatóbb, kevésbé zord anyag volt, mely talán még szélesebb közönséget vonzott be, és tovább gerjesztette népszerűségüket – ez az anyag volt budapesti fellépésük fókusza is, melynek a Barba Negra nagyobbik színpada adott otthont.
Chattenék nem egyedül érkeztek a fővárosba, a közönséget ugyanis a londoni Jadu Heart melegítette volna a fő attrakció előtt. Diva Jeffrey és Alex Headford duójának shoegaze-ből, alternatív rockból, dream popból táplálkozó, elektronikával jócskán nyakonöntött, éteri dallamokkal telített, szomorkás, de hangulatos zenéje egyből megfogott, így kíváncsian vártam előadásukat. Ebből aztán nem lett semmi, ugyanis két nappal a buli előtt lemondták a fellépést, logisztikai okokra hivatkozva, jelentsen ez bármit is.
Helyükre így az utolsó pillanatban a hazai poszt-punk együttes NANANA ugrott be.
A 2023-ban startolt pesti csapat több EP-t is megjelentetett már, legutóbbit idén februárban, Neon Glasses címmel. Kelet-európaiasan keserédes hangulatú dalaik a Barba Negrában számomra kicsit vérszegényen szóltak, inkább kisebb klubok színpadaira valók ezek a nóták, de az biztos, hogy a srácok profin, lazán teljesítették a rájuk bízott bő fél órás közönségmelegítést a last minute változtatás ellenére. Már az ő performanszuk alatt megtelt legalább a helyszín harmada, az átállási szünetben pedig kifejezetten sűrűvé vált a tömeg.
A főzenekar kezdésére pedig gyakorlatilag megtelt a Barba Negra Red Stage sátra – kiemelném, hogy rengeteg ír/brit érkezett a bulira, magyar szót ritkábban hallottam, mint angolt. És sajnos újfent beigazolódott, amit már korábban is észrevettem, például a Pantera 2023-as buliján:
a Barba Negra teltház esetén nem funkcionál.
A büfék extrém túlterheltek, a mosdókhoz pedig hasonlóan hosszú sorok alakulnak ki – érdemes lenne ezen javítani a jövőben. A Fontaines pontban 20:30-kor kezdett, és a hangulat egyből felforrósodott: a Romance intróját követően a Jackie Down The Line-t a jelenlévők már hangosan dalolták Griannel.
A lelkes atmoszféra egyébként végig megmaradt, a közönségre tehát nem lehetett panasz. Úgy tűnt, mindenki kívülről fújja a szövegeket (a pár hónapja megjelent Romance deluxe verziójára felkerült Before You I Just Forgetet is szóról szóra kiabálta a tömeg), volt kis pogózás (pl. a Starburster alatt), na meg írzászló-lengetés (Boys in the Better Land) is.
A setlist is a helyén volt, a 90 perces műsorba nem tudnék belekötni:
minden nagy sláger elhangzott, leginkább a Skinty Fia és a Romance lemezekből merítve. Számomra a csúcspontokat a már fentebb említett Boys in the Better Land ír kocsmahangulata, a Big ugrálós punkja, a Here’s The Thing karcosabb rockja és az In The Modern World együtténeklős balladája jelentette. Poszt-punk bandához illően a színpadkép minimálra volt tekerve. Mindössze a csapat neve és a Romance borítójáról ismerős amorf szív szerepelt kellékként, bár a muzsika nem is kívánt nagy vizuális körítést.
Amit viszont hiányoltam, az a banda „jelenléte” volt.
Bár a 30 fokos párás sátorban is pulóverben megjelenő Grian Chatten ugrált, integetett, próbált lelkesíteni is a maga módján, pár köszönömön és egy „Free Palestine”-on kívül nem lépett kapcsolatba a közönséggel. Ő még így is kivételnek számított, az együttes többi tagja ugyanis egy helyben állva, profin, de flegmán játszott, ami szerintem ártott a show dinamikájának. Nem tudom, hogy ez csupán a lezser alterbanda imázs miatt volt-e, vagy a srácok tényleg nem akarták magukat megerőltetni, mindenesetre belőlem enyhe csalódottságot váltott ki ez az attitűd. Valószínűleg előbbiről van szó, több koncertfelvétel alapján máshol is hasonló a felállás. A hangosítás a helyszín képességeihez mérten egyébként rendben volt,
szépen szóltak a gitárok is, viszont a vokálon lehetett volna erősíteni,
ugyanis a közönség dajdajozását sajnos az este jelentős részében jobban hallottam, mint Chatten énekét. Ezt a problémát a ráadásra sikerült orvosolni valamennyire, az In The Modern World – Desire – I Love You – Starburster négyese már stabil volt ének szempontból is.
Összességében tehát egy korrekt koncertet adott szombat este a Fontaines D.C., profin előadva leghíresebb számait, a publikum is kitett magáért, de nekem hiányzott a produkcióból valami plusz, ami miatt nem valószínű, hogy kedvenc koncertjeim közé fog kerülni szigetlakó barátaink fellépése. Mindemellett úgy hiszem, a csapat rajongói elégedetten vághattak a júniusi éjszakába az írek show-ját követően.
Fontaines D.C., Barba Negra, Budapest, 2025. június 21.
Borítókép és fotók: a Barba Negra Facebook-oldala
